Vérmedve

Bóta Gábor: Emberáldozat
in nepszava.hu

„A darab, ahogyan az egzisztencialisták tették, zárt térben vizsgálja az emberi viselkedésmódokat. Megmutatja a pánik természetrajzát. Azt, hogy a félelem mi mindent hoz elő a rettegőkből. Kimutatják a foguk fehérjét. Kezdetben próbálják még őrizni humánumuk maradékát, de aztán kitör belőlük az állat, és egészen dermesztő dolgokra is képesek lesznek. A fizikain kívül működik a lelki hadviselés is. Hibáztatják, korholják, elítélik egymást. Más-más okot keresnek a vészre. Ádázak a szócsatáik. Szikráznak a dühtől a szemek. Szélesen vádlóak a gesztusok.”

Anca Șugar: Az emlékek súlya és a hazugságok komédiája
in magyarteatrum.hu

„A horror-vígjáték műfaja különösen alkalmas erre a fajta rétegzett öntudatra. A horror és a vígjáték szerkezeti magjában minden a megfelelő időzítésen, a várakozások kezelésén és azok megsértésén, valamint a szereplők és a közönség tudása közötti szakadékon múlik. Azáltal, hogy ezt a műfajt Csehovra oltják – akinek drámai világát már eleve olyan szereplők uralják, akik nem tudják kimondani, amit gondolnak, alig érthető impulzusok alapján cselekszenek, és olyan erők emésztik őket, amelyeket nem tudnak megnevezni –, Preiszner és Szilvay olyan teret hoznak létre, ahol a tragikus és a nevetséges valódi nyugtalansággal él együtt.”

Szalánczi Ágota: Nem tudott nem elsülni – a Váróterem Projekt Vérmedve című előadása a Várszínpadon
in kisvárdaifesztival.blogspot.com

„A Vérmedve egyszerre figurázza ki a túlkomplikált rendezői színházat és a horrorfilmek jól ismert kliséit, miközben mindkét műfaj szabályait következetesen használja saját játékához. Az előadás nem a történet logikai koherenciájára, hanem a színházi konvenciók és műfaji elvárások folyamatos kifordítására épít, amelyet lendületes színészi játék és tudatosan túlzó rendezői eszközök tartanak össze. A Váróterem Projekt produkciója végig megőrzi könnyed, önreflexív humorát, és olyan szórakoztató színházi élményt kínál, amely egyszerre nevet a színházon és a horroron, miközben tiszteletét és szeretetét fejezi ki mindkettő felé.”

Iulia Popovici: Cele mai bune spectacole din afara Galei UNITER
in Observatorul Cultural

„Kifinomult posztmodern szőttes ez, ami színházi kudarcok színpadra állításából […], a negyedik fal konvencionális elmosásából és zsánerfilmekből kölcsönzött, kifordított popkulturális toposzokból áll össze. A Vérmedve így egy valószerűtlen érzelmi hullámvasútként működik, tele kínos vagy egyenesen undorító pillanatokkal, és egy finom politikai vetülettel.”

Stan Lilla Alíz: Zombiapokalipszis a Párizs utcában
in szinhaz.net

„Szilvay rendezése bátor kísérlet a színház és a valóság határainak elhomályosítására: a néző egyre mélyebbre kerül, majd lassan belecsúszik egy mikrokozmoszba, amelyet legjobban az jellemez, hogy mindenki halálosan komolyan veszi magát benne, és senkinek sem tűnik fel, hogy ettől igazán nevetségessé válik. Egy önmagába záródó, nárcisztikus művészi közeg tárul elénk: a kontrollmániás rendező, a független – azaz szegény és láthatatlan – társulat, benne a valamivel híresebb színésszel, aki az előadás után rohan is tovább. Ebben a közegben mindenki a saját nagyságának a foglya. A társulat tagjai hisznek a művészetükben, és abban, hogy csak idő kérdése a siker. „Miért nem ismernek el bennünket?” – kérdezik, és közben egyre mélyebbre süllyednek saját illúzióikban.”