Cím nélküli, hajléktalanokról szóló előadás
Rendezte: Albu István
Szövegek: Albu István, Bertóti Johanna, Daróczi Noémi, Naomi Iizuka
Fordítás: Adorjáni Panna
Dramaturg: Bertóti Johanna
Jelmeztervező: Kürti Andrea
Produkciós asszisztens: Sipos Krisztina
Technikus: Imecs Tamás
Színészek: Csepei Zsolt, Daróczi Noémi, Imecs-Magdó Levente, Imre Éva, Molnár Bence, Sebők Maja, Simó Emese, Vetési Nándor
Bemutató időpontja, helyszíne: 2012. december 16., Váróterem, Brassai utca 5. szám, Kolozsvár
A téma megközelítése nem hagyományos színházi eszközökkel történt, a társulat nem egy meglevő drámát dolgozott fel. A kiindulópont az a mindannyiunk által tapasztalt valóság, amelynek az utcára kényszerült emberek ugyanúgy szereplői, mint a társulat tagjai vagy bárki más.
A közvetlen közelünkben, az utcán kibontakozó sorsok érdekelték az alkotócsoportot. A tulajdonképpeni próbafolyamatot kutatómunka kísérte, amely egyrészt a hajléktalan emberekkel való találkozásokból, interjúkészítésből állt, másrészt a hasonló témában született műalkotásokkal való ismerkedésből (dokumentumfilmek, drámák, vagy éppen hajléktalanok tollából született írások). Olyan munkafolyamatról beszélhetünk tehát, amelyben a szöveg együtt született az előadással.
Az előadás szerkezete sem mondható hagyományosnak. Nem egy történetet követhet végig a néző, hanem különböző altémákhoz kapcsolódó történetfoszlányok szövődnek egybe, míg végül mozaikszerű egészet alkotnak. A társulatot a próbafolyamat alatt mindvégig foglalkoztatta, hogy miben teljesedhet ki (vagy másképp fogalmazva: merülhet ki) egy színházi csoport küldetése egy ilyen téma megközelítésekor? Melyek azok a fonákságok, amelyekre rá kell mutatni a hajléktalanok kapcsán? Tehetünk-e valami olyat ezekért az emberekért, ami túlmutat saját lelkiismeretünk megnyugtatásán? Elég-e, lehet-e előadást készíteni róluk?
Fesztiválrészvétel:
2013. június 27. – Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválja
Fényképezte: Simon Barni.
Turbuly Lilla: Két kényelmetlen óra
7óra7, 2013. július 16.
„A társulat (Csepei Zsolt, Daróczi Noémi, Imecs-Magdó Levente, Imre Éva, Molnár Bence, Sebők Maya, Simó Emese, Vetési Nándor) mindenesetre mindent megtesz, hogy közel hozza hozzánk ezt a világot, és teszik ezt egymásra figyelve, természetes, sallangmentes játékmóddal, ami még akkor is megmarad összbenyomásként, ha vannak szándékosan elrajzolt jelenetek.
(…)
A Váróterem Projekt előadása jó szándékkal, érzékenyen keresi-közelíti a színházi megszólalás-megmutatás lehetőségeit ebben a társadalmilag és politikailag megoldatlan kérdésben.”
Csinta Samu: Erdélyi produkciók a kivárdai színházi fesztiválon
Székelyhon.ro, 2013. június 28.
“Megoldás nincs – miért éppen a színháznak sikerülne, ami egy egész társadalomnak nem? –, a néző azonban hajnalba nyúlóan elemezgeti saját viszonyulását egy olyan világhoz, amelynek empatikus kezelése csak nagyon kevesünknek sikerül. Sokat segítenek ebben az egészen profi színészi teljesítmények, illetve a „valódi” hajléktalanokkal készült interjúrészletek videóbejátszásai – amelyekből esetenként a kevesebb több lenne.”
Varga Anikó: Láthatatlan sorsok
Kisvárdai Lapok, 2013. június 28.
„A várótermesek előadásában a (nyelv)keresés a legszimpatikusabb. Pontosan érzik az alkotók, hogy a realisztikus színházi ábrázolás nem termékeny irány, ezért aztán egy természetfilm-forgatási jelenetben látjuk felbukkanni a nagyvárosi homelesst, akit egy Bear Grylls-t David Attenborough alakjával ötvöző műsorvezető cserkész körbe, cigicsikkel és alkohollal provokálva a megfigyelés alanyát. ”
Kovács Bea: Hajléktalanok a Váróteremben
Játéktér.ro, 2013. január 4.
„A produkció a cím-nem-adás gesztusa mellett is tele van frappáns ötletekkel (dramaturg: Bertóti Johanna): Imecs-Magdó Levente fontoskodó pincérként asztalok híján a földre „teszi” a láthatatlan vendégek italait; ugyancsak ebben a jelenetben a testi fogyatékos hajléktalant alakító Vetési Nándor okoz kényelmetlen, de megnevettető perceket (az ő karakterét később egy, a polgármesterrel közös vacsora alatt látjuk újra, viszont az itt diszkréten szimulált orális szexjelenetet szájbarágósnak találom). Vetési emellett, egy újabb részben, ortodox pópaként ellenállhatatlanul vicces, hiszen mozgósít néhány, általunk jól ismert vallási- és nemzetiségi sztereotípiát. Ugyancsak népszerű jelenet volt az, melyben Csepei ugrálós tévéguruként tér vissza és dinamikus játékával a kereskedelmi médiát parodizálja.”
