Közzétéve: 2017 április. 05. - 13:55
Bertóti Johanna dalmaratonja a ZUGban
Április 9-én, a költészet napja előtti vasárnapon, egyedülálló eseményen vehetnek részt azok, akik betérnek a ZUGba a délután folyamán. A 77 megzenésített vers egy szuszra nevű maratoni előadás alkalmával Bertóti Johanna dalainak nagy részét el fogja énekelni. A 16 órakor kezdődő a program addig tart majd, amíg a verskészlet ki nem fogy (előreláthatóan estig).
Ezzel az alkalommal a ZUG irodalmi kávéházzá alakul, a folyamatos kiszolgálás biztosított.
A maratonhoz 16 óra után bárki, bármikor, bármeddig csatlakozhat. A műsorban szereplő gyerekdalok a maraton első részében hangzanak el.
Bertóti Johanna szakmája szerint dramaturg, ugyanakkor gyakran lép színpadra megzenésített versekből álló, gyerekeknek illetve felnőtteknek szóló műsoraival. Száznál több megzenésítése közül 77 dalt válogatott ki a maratonra. A rendhagyó vállalkozással saját határainak feszegetésén túl az a célja, hogy a verseken keresztül felszabadult, barátságos légkört teremtsen a költészet napja alkalmával.
A belépés díjtalan.
FB-esemény:
https://www.facebook.com/events/643399265845554/
Dalok:
https://soundcloud.com/bert-ti-johanna
https://www.youtube.com/user/bertotijohanna
Közzétéve: 2017 március. 25. - 10:53
A Tranzitba szöknek a szeplők
Az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett „Én is szeretnék játszani” elnevezésű rendezvény keretén belül játssza a Váróterem Projekt Szökevény szeplők című előadását. A Lázár Ervin azonos című meséje nyomán, Hatházi András dramatizálásában színpadra állított előadást Csepei Zsolt és Molnár Margit alkották, a díszleteket és bábokat pedig Kürti Andrea tervezte és készítette. A GézenZug gyerekfesztiválra a társulat felújította a díszletraktárban méltatlanul porosodó előadást: Molnár Margit szerepét Udvari Tímea vette át, ő lesz a szeplőitől megszabadulni kívánó, majd azokat kétségbeesetten kereső Marci. Szombaton, március 25-én, 15 órától ebben a szereposztásban lesz megtekinthető az előadás a Tranzit házban.
Közzétéve: 2017 március. 13. - 20:19
GézenZUG, a Váróterem Projekt gyerekelőadásainak hete
A Váróterem Projekt 2017. márc. 20–25 között gyerekszínházi hetet szervez, melynek keretén belül az évek során bemutatott öt gyerekelőadását fogja játszani. Helyszínként a társulat állandó játszóhelye, a ZUG (Traian utca 40-42. szám) szolgál, amelynek elnevezését játékosan a rendezvény nevébe is belefoglaltuk: GézenZUG. A fesztivál programjában nyilvános, valamint szervezett közönségnek játszott előadások is szerepelnek. Nyilvános előadásainkra kicsiket, nagyobbakat és egészen nagyokat, családokat, párokat és magányos lovagokat egyaránt várunk.
A GézenZUG elsődleges célja, hogy gyerekelőadásainkkal, amelyeket az utóbbi időben ritkábban játszottunk, ismét megörvendeztessük a fiatal közönséget, és ezáltal erősítsük a társulat gyerekszínházi profilját. A fesztiválra két régen játszott előadásunkat is (Szökevény szeplők, A magányosan sétáló macska) felújítjuk, részben új szereposztással. Lázár Ervin meseadaptációjában Udvari Tímea veszi át Marci szerepét Molnár Margittól, a Kipling adaptációban pedig Csepei Zsolt fog magányosan sétálni, másik Molnárunk, Bence helyett.
A GézenZUG utolsó napján Bertóti Johanna Fütyülünk a világra című interaktív verses gyerekkoncertjére várunk mindenkit. A GézenZUG részletes programját itt lehet megtekinteni.
A fesztivál projektmenedzsere Imecs-Magdó Levente, társulatvezető, a közönségszervezés oroszlánrészét pedig Sipos Krisztina végzi. Az előadásokban szereplő színészek, zenészek: Bertóti Johanna, Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Sebők Maya, Sipos Krisztina, Udvari Tímea. A plakát Kürti Andrea munkája. PR: Csoma Nóra. Technika: Sipos Júlia.
Sok szeretettel várunk mindenkit gézenzugni!