HeatTheZug
Kedves Barátaink, szükségünk van a segítségetekre!
A Váróterem Projekt öt éve működik a ZUG-ban, amelynek állapota, mint észrevehettétek, igencsak leromlott. Persze a luxussal sosem volt köszönő viszonyban, viszont mostanra elviselhetetlenné és veszélyessé degradálódott az ott dolgozók számára. Sajnos látogatóinknak sem tudunk már decens körülményeket teremteni. Úgy döntöttünk, hogy a fennálló bérlési bizonytalanságok ellenére lépnünk kell: teljes tetőszigetelésbe fogtunk, valamint infrapanel melegítőrendszerrel látjuk el a ZUG-ot. A szigetelési munkálatokat sikeresen elvégeztük, így megteremtődtek a körülmények, hogy fűtőpaneleket szereljünk fel és az ehhez szükséges bővített elektromos hálózatot kiépítsük. Az eddigi munkálatok sajnos jócskán túllépték a becsült költségeket, melyeket saját erőből, illetve támogatóink segítségével finanszíroztunk.
A következő lépéshez a Ti segítségetekre is szükségünk van, hogy sikerüljön
összegyűjtenünk a maradék 3500 eurót, és befejeznünk a munkát.
Ha sikerül, akkor jövőre a Váróterem Projekt tíz éves szülinapja premiert hozhat:
meleg telet a ZUGban.
Hogyan támogathatsz?
I. Az alábbi bankszámlák valamelyikén:
RO21 OTPV 2000 0032 8451 RO01
RO25 OTPV 2000 0032 8451 HU01
RO75 OTPV 2000 0032 8451 EU01
(az utalásnál kérünk tüntesd fel, hogy: “Donatie Asociatia Varoterem Projekt”)
II. Vásárolj tőlünk képet a ZUG penész-kiállításából.
III. Adományozz a ZUG-ládába valamelyik eseményünkön.
IV. Oszd meg ezt a felhívást #SharingIsCaring és #HeatTheZug hashtagekkel, és mesélj róla barátaidnak, ismerőseidnek.
Köszönjük!
Találkozunk a ZUG-ban!