A Váróterem Projekt 2017. márc. 20–25 között gyerekszínházi hetet szervez, melynek keretén belül az évek során bemutatott öt gyerekelőadását fogja játszani. Helyszínként a társulat állandó játszóhelye, a ZUG (Traian utca 40-42. szám) szolgál, amelynek elnevezését játékosan a rendezvény nevébe is belefoglaltuk: GézenZUG. A fesztivál programjában nyilvános, valamint szervezett közönségnek játszott előadások is szerepelnek. Nyilvános előadásainkra kicsiket, nagyobbakat és egészen nagyokat, családokat, párokat és magányos lovagokat egyaránt várunk.
A GézenZUG elsődleges célja, hogy gyerekelőadásainkkal, amelyeket az utóbbi időben ritkábban játszottunk, ismét megörvendeztessük a fiatal közönséget, és ezáltal erősítsük a társulat gyerekszínházi profilját. A fesztiválra két régen játszott előadásunkat is (Szökevény szeplők, A magányosan sétáló macska) felújítjuk, részben új szereposztással. Lázár Ervin meseadaptációjában Udvari Tímea veszi át Marci szerepét Molnár Margittól, a Kipling adaptációban pedig Csepei Zsolt fog magányosan sétálni, másik Molnárunk, Bence helyett.
A GézenZUG utolsó napján Bertóti Johanna Fütyülünk a világra című interaktív verses gyerekkoncertjére várunk mindenkit. A GézenZUG részletes programját itt lehet megtekinteni.
A fesztivál projektmenedzsere Imecs-Magdó Levente, társulatvezető, a közönségszervezés oroszlánrészét pedig Sipos Krisztina végzi. Az előadásokban szereplő színészek, zenészek: Bertóti Johanna, Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Sebők Maya, Sipos Krisztina, Udvari Tímea. A plakát Kürti Andrea munkája. PR: Csoma Nóra. Technika: Sipos Júlia.
Sok szeretettel várunk mindenkit gézenzugni!