- Színlap
- Technika
- Galéria
- Sajtó
Koordinátor: Sipos Krisztina
Rendezőasszisztensek: Gábor Zsófi és Vass Zsuzsanna
Díszlet, jelmez: Gábor Zsófi
Zene: bodoki-halmen zsolt / Emil Gherasim
Technika: Sipos Júlia
Produkciós asszisztensek: Rend Orsolya és Imecs-Magdó Levente
Játsszák: Csepei Zsolt, Rácz Endre, Pál Emőke, Sebők Maja / Varga Hunor-József
Bemutató időpontja és helyszíne: 2018. október 18, ZUG (Traian utca 40-42. szám, Kolozsvár)
Szinopszis:
Állítólag a halaknak három másodperc a memóriájuk. Vagyis három másodpercenként rá tudnak csodálkozni az életre. Meglepheti őket egy visszhang. Ezzel szemben, mi, emberek képesek vagyunk akár több millió emléket is tárolni.
“Megálltam. Ott az ajtóban. A félhomályban. Csak egy rövid percre, ami hét évet tartott. Libabőrös lettem. Bepikkelyesedtem. Csak a hangok zúgnak a fejemben. Felváltva. Legalább valami felszabdalja ezt az állandóságot.”
Az előadás létrejöttét az AFCN, az NKA, BGA és az EMMI támogatta.
Fényképezte: Bethlendi Tamás, Orbán Eszter.
Puskás Panni: És önök mire pazarolják az idejüket?
revizoronline.com, 2021. június 22.
„Az előadás ezen a téren igen aktuális dilemmákat vonultat fel, arról beszél, hogy az információs társadalom miként alakította át az időhöz való viszonyunkat. A szereplők például készítenek egy szelfit magukról, hogy tizenhét másodperc múlva megnézhessék, milyen fiatalok voltak tizenhét másodperccel korábban.”
Kovács Bea: halál;orgazmus
www.szinhaz.net, 2019. március 08.
„Kérdések maradnak: mennyit foglalkozunk és mennyit érdemes foglalkozni a halállal? Van-e istenképünk az ájtatosságon és a Jézus-Máriázásokon túl? Hit? Van-e lélek? És a test? Többet gondol-e egy színész testének rongálódására, fiatalsága elvesztésére, mint más? És az élet? A tudat? Nem tudom. Ritka, hogy egy ennyire megfoghatatlan előadás ilyen sok kérdést hagyjon maga után. És ráadásul humorral teszi, vagy legalábbis sztoikusan. Meg hát ott a lebegés, a lubickolás. Én még maradnék.”
Jankó Szép Yvette: Halasz? Nem halak!
in Játéktér, 2018/tél, 7. évfolyam, 4. szám
„Nem klasszikus tragédia, annyi biztos, nem jól megcsinált komédia, még csak nem is abszurd egzisztencialista allegória ez a játékosan nyomasztó látomás, amelyet a Sipos Krisztina koordinálta alkotócsapat elénk, azaz közénk, körénk idéz.”
